Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium

TANÉVKEZDŐ INFORMÁCIÓK

Tisztelt Szülők, kedves Diákok!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a tanévnyitó ünnepélyt 2016. augusztus 31-én 17 órakor tartjuk. Kérjük, hogy a tanulók ünneplő ruhában jöjjenek. Gyülekező fél 5-től a tanteremben. Eső esetén, csak az első osztályosok köszöntésére kerül sor, melyre szeretettel várjuk az elsős kisdiákokat és a szüleiket.  (Ebben az esetben a többi tanulónak, kivéve a fellépőket, nem kell a tanévnyitón részt venni.)

Az első két tanítási napon 4-4 tanóra lesz megtartva. Kérjük, füzetet és tolltartót, valamint a Bizonyítványt hozzák magukkal a diákok.

A tankönyveket és a tankönyvcsekket az első héten az iskolában kapják meg a tanulók. Az 1-4. évfolyamokon ingyenes a tankönyv. Az 5-12. évfolyamon tankönyvkedvezményre jogosult tanulók az igazoló dokumentum bemutatásával egyidejűleg vehetik át a könyveiket.

A javító- és az osztályozó vizsgák időpontja: 2016. augusztus 29. hétfő 9 óra. Erről minden érintett írásban értesítést kapott.

A gólyatábort 2016.augusztus 26-27. között szervezi a Diákönkormányzat.

Ki- és beiratkozásra, ill. egyéb adminisztrációra a szerdai ügyeleti napokon 9-13 óra között van lehetőség.

Az ebédbefizetés rendjéről külön tájékoztatás készül.

További kellemes szünidőt kívánunk!

Az iskola vezetősége