Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium

A gólyahét és a gólyabál

A gólyahét és a gólyabál

2016.09.30-án, pénteken került megrendezésre a gólyabál. Előtte egész héten feladatokat oldottak meg a gólyák a nagyszünetekben. Volt mikor pizsamában vonultak fel a felsőbb évesek előtt, volt mikor ninjaként beöltözve énekeltek az aulában magyar népdalokat.

1

A gólyabál hasonló érzelmeket váltott ki a résztvevőiből, mint a gólyatábor. Sok feladatot kaptak a gólyák, legelőször is egy széksoron egyensúlyozva kellett a tizedikesek által meghatározott sorrendben felállniuk.  Ezután vizes megpróbáltatások elé állították őket, majd volt lehetőségük egy maszatosan végződő pudingevésre is a szervezők segédkezése mellett. A későbbiekben bemutatták a gólyatáncot is, melyet több héten át tanultak be és igen nagy profizmussal adtak elő az érdeklődőknek. A legvégén a hagyományoknak megfelelően a gólyák felesküdtek tanáraik és a tizedikesek nyugalmának biztosítására és arra, hogy szent esküjüket sosem szegik meg (különben a tizedik osztály átka száll rájuk), majd a gólyamama, azaz Szentkirályi Ildikó osztályfőnök átvette a vándorkéményt, s ezzel véget ért a gólyák felavatása.

2

A gólyabál után röviddel egy karaoke buli kezdődött, melyen minden iskolába járó diák vagy tanár kamatoztathatta énekkaros tudását és közismert dalokat énekelve élvezhették a jó hangulatot. Mindkét rendezvény mulatságos volt, minden résztvevő kellemes pillanatokkal gazdagodott ezen a napon, a karaoke alkalmával pedig mindenki megtalálhatta a hozzávaló duett partnert is.

3

Szollár Réka
a DÖK elnöke