Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium

Állatok világnapja

A nyári vakáció élményeivel visszatérve ismét megteltek élettel, gyermekhanggal az iskola falai. A tanító nénik és tanító bácsik keze alatt lassan őszi hangulatot varázsoltak az osztályok a tantermekben. A 2.a osztályos szülők serény kezei hívogató ajtódíszt készítettek Kriszta néni és Tamás bácsi kezdeményezésére, és a többi alsós osztályba is kikerültek az évszaknak megfelelő díszek.

Október 4-én megünnepeltük az Állatok világnapját is. A legkisebbek az 1.a osztály képviseletében sünit készítettek és keretet fontak a képekhez Judit néni biztatására.Ezen kívül nagy igyekezettel plakátotállítottak össze a kedvenc állataikról Lóránd bácsi segítségével. A 2.b osztályosok Gyöngyi nénivel gyurmaállatokból kisebb állatkertet alkottak. A 2.z osztályban pedig Panni néni újraértelmezte a lejárt köles golyó felhasználhatóságát a gyerekekkel és ötletesképeket készítettek  az állatokról. Orsi néni és Rita néni ezen a napon az Fővárosi Állatkertbe vitte a 3.a osztályt, ahol a gyerekek testközelbe kerültek kedvenceikkel. Kriszti néni a felelős állattartásról beszélt környezetórán a 3.z osztályos tanulóknak. A gyerekek pedig egyénileg is és csoportmunkában is kifejezhették gondolataikat a témával kapcsolatban.

Végül pedig, de nem utolsó sorban nem hullhatnak le a falevelek a már hagyománnyá vált őszi papírgyűjtés nélkül. Tavaly ezen a napon érkezett meg iskolánk udvarára az első hó. Reméljük, ez alkalommal kegyesebb lesz hozzánk az időjárás! De ha idén is fajsúlyosabb csapadékra számíthatunk, legalább nehezebb lesz a papír…. :)

1.a csapatkép 1.a plakát 3.a_Állatkert 3.a_Állatkert2 3.a_Állatkert3 3.a_Állatkert4 3.a_Állatkert5 3.a_Állatkert6 3.aÁllatkert 22195396_1677357822297417_9161656745277443681_n 22195763_1525585900855371_6497828208702936911_n 22196095_1525585844188710_4026862912596730484_n 22196493_1841646482542134_194345293610372680_n 22228355_1841646479208801_3119948323891486268_n 22228497_1677357722297427_1730875236823739038_n 22308530_1677357772297422_7998842667875284298_n 22365338_1525585910855370_2076287668497441917_n ajtódísz 2.a ajtódísz 2.a_2