Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium

EGÉSZSÉGNAP AZ ALSÓERDŐSORI ISKOLÁBAN

Szeptember utolsó tanítási napján egészségnapot szerveztek az Alsóerdősori Iskola testnevelői és a természettudományos munkaközösség tagjai. A projekt célja a tanulók figyelmének felhívása az egészségtudatos magatartás, életvitel fontosságára.

12 helyszínen zajlottak a programok, amelyen a VITAKID Sportegyesület és a Közterem program támogatását is igénybe vették a szervezők. A program érintette az önismeret, dietetika, allergia, hulladékgazdálkodás, fogápolás, drogprevenció, témaköröket, igyekezve interaktívvá és ezáltalélvezetessé és befogadhatóvátenni a diákok számára. A mozgásos foglalkozások során jól megfért egymás mellett az aerobik, a röplabda, a küzdősport, a woodcant, a jóga és a néptánc is. A foglalkozások vezetésébe, a szakembereken kívül, gimnazisták is bekapcsolódtak.

Bízunk benne, hogy az itt szerzett élmények nem csak egy kellemes napot szereztek a diákoknak, hanem sokakat sikerült az egészséges életmódot folytatók mellé állítani.

2 4 5 10 16