Minden a rég múlt időkből származó történetnek van valóságalapja. Talán annak is, hogy honfoglaló őseink letelepedésében szerepet játszottak folyóink, a bőséges vízforrás. Vajon ha ma néznének a tájra, ráismernének-e az egykori tájra, vizeire? Bárhogy is van, az bizonyos, az emberiség vízkészlete veszélyben van.
A bajra és a cselekvésre hívja fel figyelmünket minden év március 22-én, a Víz Világnapján tartott számos rendezvény. 2017-ben a világnap szlogenje a „Szennyvizek? Tiszta vizet!” lett.
Talán ez ihlette meg a kisiskolásokat. Az iskola falain belül tanórán és délutáni foglalkozások keretében folyt a beszélgetés a vízről, és apró kezek öntötték formába a jót és a rosszat egyaránt. A 3. z és 4. z osztály tanulói alkotta képek magukért beszélnek.
A felső tagozat 2 osztálya (a 6. a és a 7. a) Kőbányára utaztak el. A Fővárosi Vízművek a jeles naphoz kapcsolódva megnyitotta az egyik leglátványosabb létesítménye, a kőbányai víztároló medencéjét a látogatók és a tanulók előtt. Rinkó Krisztián (7. a) így írt az eseményről.
„A víztároló udvarán már látható volt, hogy nagyon sok iskolából érkeztek gyerekek. Lementünk a víztározóba, amit olasz építészek építettek magyar téglákból. Ahogy leértünk (A kétemeletnyi magas építészeti mű, hatalmas csarnokok oszlopaikkal, téglaboltozatos födémjükkel háromhajós templom hatását kelti. – a szerk.), nagyon sötét lett, ügyelnünk kellett arra, hogy nagyobb pocsolyákba ne lépjünk. Az udvaron egy kisebb teherautóba szálltunk be, ahol különböző víztisztítással kapcsolatos tájékoztatót láttunk.”
Lehoczky János: A vizek fohásza című versében így üzen a ma emberének a víz:
„Kék vagyok, mint a tenger,
fénylő, mint a csermely,
szőke, mint a folyó,
zöld, mint a tó,
fehér, mint a hó.
Víz vagyok.
Őrizned kell!”
