Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium

Őszi újrakezdés

Őszi újrakezdés

Az iskolákban a szeptember elseje a naptártól eltérve egy új év kezdete. Gyakran teszünk fogadalmat az újabb tanév kezdetén. Mi az ígéretek helyett arra igyekszünk felhívni a figyelmet, mit tehetünk nap, mint nap, apró cselekedeteket a környezetünk védelmében.

Már az első napon az iskolába érkező gyerekeket és szülőket egy figyelemfelhívó faliújság köszöntötte a kapuban. Szerepelt ezen a szelektív hulladékgyűjtésre buzdító, annak szabályait összefoglaló plakát. Emlékeztet néhány mondat és kép a vízzel és az elektromos árammal való takarékoskodásra. Megjelenik rajta az ökológiai lábnyom is, mely bizony néha túl nagynak bizonyul. Egy kerékpár jelzi azt a törekvésünket, hogy a közlekedés során is kíméljük környezetünket, a levegőt. Szerepel egy kép a régmúlt zöld eseményeiről előrevetítve, hogy idén is sok zöld- élményben lesz részünk, ha rajtunk áll.

Gondoljunk a mindennapok apró cselekvései közben Vass Albert szavaira: „Vendég vagy a világban, és ez a világ, szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virágja, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik.”

P1070419 P1070420 P1070421 P1070422